A Vatikáni Könyvtár közelében egy titkos, kétezer éves szentélyt tártak fel
A Vatikáni Könyvtár közelében egy titkos, kétezer éves szentélyt tártak fel
A Vatikáni Könyvtár közelében tártak fel egy 2000 éves szentélyt az olasz régészek. A titkos hely több mint másfél ezer évig maradt ismeretlen az emberek előtt.

A rejtélyes római bazilika, amelyet egy ezoterikus pogány kultusz hívei építettek, és amely ma már több mint 40 méterre fekszik az utcaszint alatt, először nyílt meg a nyilvánosság számára.

Az első évszázadban a császári főváros szélén álló tufa vulkanikus kőzetből építették ki az akkori világ legnagyobb pogány bazilikáját.

Az istenek, istennők, párducok, szárnyas kerubok és pygmiesek stukkó domborműveivel díszített titkos szentélyt 1917-ben, „véletlenül” fedezték fel egy vasútvonal építése során Rómában. Egy földalatti átjáró talaja beszakadt, felfedve a rejtett kamra bejáratát.

A Vatikáni Könyvtár közelében egy titkos, kétezer éves szentélyt tártak fel

Az Áramlás Gyakorlatával sikeres életet élhetsz

A pogány bazilikát ezután kilencven évig nem bolygatták, míg végre elkezdődött pár éve a feltárása és rekonstruálása.

A 40 méter hosszú, egykori szent hely immáron nyitva áll a látogatók előtt. De ki építette és milyen kultusznak adott otthont? Ez is kiderült.

A kereszténységet megelőzően készült föld alatti bazilikát egy gazdag római család építette, aki egy kevéssé ismert kultusz, az újpithagoreizmus beavatottai voltak.

Mi az újpithagoreizmus?

Az újpitagoreizmus az időszámításunk szerinti első században született, misztikus hellenisztikus filozófia volt, amely aszketikus életet hirdetett és Pithagorász és Platón írásain alapult.

Nagyon hasonlított az újplatonizmushoz, de a hangsúly inkább az aszkézisen volt.

„Akkoriban sok kultusz imádták, és a birodalom általánosan meglehetősen toleráns volt velük szemben, úgy tekintettek rájuk, mint a szakralitás közvetítőire a halandók és az istenek között.” – mondta dr. Giovanna Bandini, a helyszín igazgatója.

Egy freskó rekonstruálása
Egy freskó rekonstruálása

Úgy gondolják, hogy a bazilikát a befolyásos Statilius család építette. Csakhogy a családot bevádolták azzal, hogy a fekete mágiát és a tiltott rítusokat gyakorolnak Nero császár, és könyörtelen anyja, Agrippina elveszejtésére.

A család vezetőjét, Titus Statilius Taurus-t a szenátus vizsgálta, még Tacitus is megemlíti az Annales-eiben, hogy egy „mágikus babona” hatott rá. Végül ártatlannak ítélték, de öngyilkosságot követett el i.sz. 53-ban.

A kultusz hívei szétszéledtek végül, és Claudius császár uralkodása alatt lezárták a bazilikát, majd elfelejtették.

Stukkók a boltív tartóoszlopán
Stukkók a boltív tartóoszlopán

Szakértői csapat dolgozott a helyreállításon

A bazilika három apszisát, hat sziklaoszlop szegélyezte, és kentaurok, griffek és szatírok ábrázolásai bukkannak fel rajtuk, de láthatók olyan klasszikus hősök ábrázolásai is, mint Akhilleusz, Orpheusz, Paris és Hercules.

Riccardo Mancinell, a helyreállítás vezetője, egy freskó restaurálása közben
Riccardo Mancinell, a helyreállítás vezetője, egy freskó restaurálása közben

A kamra bejáratát Medúsza őrizte, a falak alsó része pedig mély vérvörös színűek, rajtuk vadon élő madarak és fiatal nők ábrázolásai láthatóak.

Vörös alapfestés és madarak
Vörös alapfestés és madarak

A bazilika, amely teljesen el van rejtve a külvilágtól a mai napig, és amely bejáratát az utcafronton egy kerítéssel takarja, közvetlenül a vasútvonal alatt fekszik.

Bár a helyreállítás még folyamatban van, a bazilikát a turisták is látogathatják immáron.

Borítókép: newyorker (a képen a Vatikáni Könyvtár)

Az Áramlás Gyakorlatával sikeres életet élhetsz